Gorilla Glass hibrid üvegtechnológia

2016. 01. 28.
Eredetileg tömegcsökkentő technológiai tanulmánynak készült, ám a Ford GT-ben valósággá vált: a Ford vadonatúj szupersportkocsijában debütál a Corning® Gorilla® Glass© hibrid szélvédő, ami nemcsak strapabíró és karcolásálló, hanem 30 százalékkal könnyebb is a hagyományos üvegnél.

A Ford és Corning közös fejlesztésű üvegéből készül majd a Ford GT szélvédője és hátsó motortér-burkolata, s a tömegcsökkentés tovább javítja a jármű irányíthatóságát és üzemanyag-fogyasztását, emellett pedig csökkenti az üveg okozta sérülések veszélyét.

“A Gorilla Glass remek példája annak, hogyan működik együtt a Ford a beszállítókkal annak érdekében, hogy üzleti tevékenységének minden területén innovatív megoldásokat vezethessen be,” nyilatkozta Hau Thai-Tang, a Ford csoport globális beszerzésért felelős alelnöke. “Teljesítménye és kis tömege révén a Ford GT új mércét állít az innováció terén, és már izgatottan várjuk e remek, új technológia felhasználását más termékeinkben.”

Amikor a Ford csapata megkapta a feladatot, hogy fejlesszenek ki olyan könnyű és modern anyagokat, amelyek felhasználhatók a járműgyártásban, a mérnökök bevonták a munkába az anyagkutatás terén piacvezetőnek számító Corning vállalatot, amely 2007-ben mutatta be a fogyasztói elektronikában azóta széles körben elterjedt, könnyű és strapabíró Gorilla Glass üveget. A Ford arra kérte a Corning szakembereit, hogy segítsenek megalkotni egy különleges összetételű üveget, ami az autóiparban is használható.

A Ford szupersportkocsi-tanulmányának lehetséges technológiáit vizsgálva a csapat megvizsgálta az új hibrid üveg már létező alkalmazásait. Ezután egy kis létszámú, de igen elkötelezett csoport alakult a Ford és a Corning beszerzőiből és mérnökeiből, s a csapat gyors iramban alkotta meg az új technológiát: alig négy hónapra volt szükség ahhoz, hogy az új üveg elkészüljön.

“Ez a sikeres együttműködés is alátámasztja, hogy helyes gondolat a kutatás-fejlesztésbe invesztálni, hiszen így új innovációk születhetnek, amelyek létező problémákra jelentenek megoldást,” vélekedett Wendell Weeks, a Corning Incorporated ügyvezető igazgatója. “A Ford felismerte innovatív, kis tömegű üvegtechnológiánk előnyeit, és jelentős forrásokat biztosított ahhoz, hogy a folyamat gyorsan eljusson az engedélyezés és a gyártás szakaszába. A Forddal együtt fejlesztettük ki ezt az üveget, amely sikeresen teljesített több ezer órányi tartóssági tesztet, s immár egy sorozatgyártású Ford-modellben is megjelenik. Izgatottan várjuk, hogy e korszakalkotó technológia kikerüljön a piacra.”

Márkakereskedés hírei

  • 2024. 02. 12.

    Új Ford Puma

    Új Ford Puma: csúcstechnológiás városi ragadozó Sportkocsis vezetői környezet,…
    Új Ford Puma
  • 2024. 02. 05.

    Új Ford Mustang

    Az Új Ford Mustang: amerikai legenda egy új korszak technológiájával Bemutatásra…
    Új Ford Mustang
  • 2024. 01. 28.

    Vadonatúj Transit Connect

    A Ford Pro bemutatja a vadonatúj Transit Connect et kimagasló kényelmi funkciókkal…
    Vadonatúj Transit Connect
  • 2024. 01. 28.

    Megújul a Ford Kuga SUV

    Európa legkelendőbb plug-in hibrid modellje bekeményít: Megújul a Ford bestsellere,…
    Megújul a Ford Kuga SUV
  • 2023. 11. 06.

    Vadonatúj Ford Transit Custom

    Napenergia és fejlett AI segítségével készül a vadonatúj Ford Transit Custom…
    Vadonatúj Ford Transit Custom
  • 2023. 09. 28.

    Új Ford E-Transit flotta

    Újabb Ford E-Transit flottával bővíti járműparkját a Gebrüder Weiss A Ford E-Transit…
    Új Ford E-Transit flotta
  • 2023. 08. 28.

    Ford Driving Skills for Life

    Már lehet jelentkezni a Ford Driving Skills for Life ingyenes, félnapos gyakorlati…
    Ford Driving Skills for Life

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Autó-Zentai Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Autó-Zentai Kft.