T-modellel a világ körül

2016. 03. 17.
Körbeautózni a világot nem mindennapi teljesítmény, egy 100 éves Ford T-modellel pedig elképesztő kihívás – márpedig a holland Dirk és Trudi Regter pontosan ezt tették: a Regter házaspár 2012 nyarán vágott neki a hihetetlen utazásnak, amelynek első, 22.000 kilométeres szakasza szülővárosuktól, a hollandiai Edamtól egészen a dél-afrikai Fokvárosig tartott, és 180 napos autózást jelentett. 2013-ban a pár már az USA és Kanada útjain robogott, és újabb 180 nap alatt 22 államot keresztezve mintegy 28.000 kilométert tettek meg. És ha ez még nem lett volna elég, 2014-ben újabb 26.000 kilométeres utazásra vállalkoztak, 180 nap alatt szelve át a dél-amerikai kontinenst. A kalandkedvelő házaspár összesen majdnem 80.000 kilométert autózott, s útjuk során számos olyan rendezvényen vettek részt támogatóként, amelyeket a gyermekek SOS-segélyszervezete, a Children’s Villages szervezett.

Most azt tervezik, hogy 2016-ban és 2017-ben Új-Zélandon, Ausztrálián, Indonézián és Indián át folytatják utazásukat, majd a Himaláján átkelve Kínán, Mongólián és Közép-Európán keresztül térnek haza Hollandiába.

Az utazás csodás képeit itt tekinthetik mega videót pedig itt.

Márkakereskedés hírei

  • 2024. 02. 12.

    Új Ford Puma

    Új Ford Puma: csúcstechnológiás városi ragadozó Sportkocsis vezetői környezet,…
    Új Ford Puma
  • 2024. 02. 05.

    Új Ford Mustang

    Az Új Ford Mustang: amerikai legenda egy új korszak technológiájával Bemutatásra…
    Új Ford Mustang
  • 2024. 01. 28.

    Vadonatúj Transit Connect

    A Ford Pro bemutatja a vadonatúj Transit Connect et kimagasló kényelmi funkciókkal…
    Vadonatúj Transit Connect
  • 2024. 01. 28.

    Megújul a Ford Kuga SUV

    Európa legkelendőbb plug-in hibrid modellje bekeményít: Megújul a Ford bestsellere,…
    Megújul a Ford Kuga SUV
  • 2023. 11. 06.

    Vadonatúj Ford Transit Custom

    Napenergia és fejlett AI segítségével készül a vadonatúj Ford Transit Custom…
    Vadonatúj Ford Transit Custom
  • 2023. 09. 28.

    Új Ford E-Transit flotta

    Újabb Ford E-Transit flottával bővíti járműparkját a Gebrüder Weiss A Ford E-Transit…
    Új Ford E-Transit flotta
  • 2023. 08. 28.

    Ford Driving Skills for Life

    Már lehet jelentkezni a Ford Driving Skills for Life ingyenes, félnapos gyakorlati…
    Ford Driving Skills for Life

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Autó-Zentai Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Autó-Zentai Kft.