Ford diadal a legendás 12 órás amerikai Sebring versenyen

2014. 03. 20.

Az új Ford EcoBoost 3.5 ikerturbós sportkocsi megszerezte első győzelmét az amerikai 12 Órás Sebring Futamon: a szoros fináléval záruló drámai versenyen megszerzett a győzelem a Ford első diadala a Sebringen az 1969-es év óta.

A Ford végzett az első helyen a híres amerikai 12 Órás Sebring Futamon: a márka utoljára 1969-ben aratott itt győzelmet, ám a múlt szombaton egy 3,5 literes, ikerturbós EcoBoost motorral hajtott autó került ki győztesen a verseny történetének egyik legszorosabb fináléjából. Scott Pruett, Memo Rojas és Marino Franchitti mindössze 4,682 másodperces előnnyel száguldott át a célvonalon, miután 291 kört teljesítettek a Ford EcoBoost Riley versenyautó volánja mögött; az új gép a Chip Ganassi Racing színeiben debütált a nagy múltú floridai futamon. A TUDOR United SportsCar Bajnokság második fordulója kifejezetten drámai volt: az első hely 30 alkalommal cserélt gazdát, és egészen az utolsó körig nem lehetett tudni, ki nyeri meg a versenyt.

Miután a csapat folyamatosan előbbre lépett a mezőnyben, az utolsó versenyszakaszban Franchitti vette át a volánt. Ekkor még ötödik helyen autózott, de miután kiállt egy gumicserére, már csak a nyolcadik helyen, 51 másodperces hátránnyal csatlakozhatott be a versenybe.  Később egy baleset miatt megjelent a pályán a safety car, így a versenytársaknak várniuk kellett az utolsó kiállásukkal mindaddig, míg újra megnyitották a boxutcát. Amikor a többiek kiálltak, Franchitti az élre állt, ahol Ryan Dalziellel küzdött az utolsó 23 percben, beállítva közben a futam legjobb köridejét. A csapat másik Ford EcoBoost Riley versenyautója – amit Scott Dixon, Tony Kanaan és Sage Karam vezetett – a hatodik helyen ért célba.

A Ford Racing igazgatója, Jamie Allison szerint ez a győzelem különösen örömteli, mivel egy sorozatgyártású Ford EcoBoost motorhoz kötődik: „A szó szoros értelmében egy sorozatgyártású egységről van szó. Szóval ezért vagyunk most annyira, de annyira büszkék, hiszen ez a győzelem azt is minősíti, hogy milyen munkát végzünk itt a Fordnál, és hogy a járműveinkben működő technológia képes az első helyre röpíteni egy autót a 12 Órás Sebring Futamon.” – fogalmaz Allison.
A Ford Racing Team győzelmi ünnepségén Raj Nair, a Ford globális termékfejlesztési alelnöke is részt vett.

“Nagy nap volt ez a mai.” – fogalmaz lelkesen Nair. “A Sebringen ez az első győzelmünk 1969 óra, s ugyancsak az első közös diadalunk a Ganassi csapattal – és ráadásul mindez már az új motor második futamán összejött. Ennél jobban nem is alakulhattak volna a dolgok.“

A közvetlen üzemanyag-befecskendezéses V6-os erőforrás januárban mutatkozott be a Daytona 24 Órás versenyen, és a 2014-es bajnokság minden futamán rajthoz áll majd. A Ford 1966-ban és 1967-ben a híres GT40 versenygéppel aratott győzelmet a Sebringen, s a második alkalommal a futam történetének legnagyobb előnyével – 12 körrel – szerezte meg az első helyet. Az autó végül a mesterhármast is sikeresen összehozta, hiszen 1969-ben is elsőként száguldott át a célvonalon.

Márkakereskedés hírei

  • 2024. 02. 12.

    Új Ford Puma

    Új Ford Puma: csúcstechnológiás városi ragadozó Sportkocsis vezetői környezet,…
    Új Ford Puma
  • 2024. 02. 05.

    Új Ford Mustang

    Az Új Ford Mustang: amerikai legenda egy új korszak technológiájával Bemutatásra…
    Új Ford Mustang
  • 2024. 01. 28.

    Vadonatúj Transit Connect

    A Ford Pro bemutatja a vadonatúj Transit Connect et kimagasló kényelmi funkciókkal…
    Vadonatúj Transit Connect
  • 2024. 01. 28.

    Megújul a Ford Kuga SUV

    Európa legkelendőbb plug-in hibrid modellje bekeményít: Megújul a Ford bestsellere,…
    Megújul a Ford Kuga SUV
  • 2023. 11. 06.

    Vadonatúj Ford Transit Custom

    Napenergia és fejlett AI segítségével készül a vadonatúj Ford Transit Custom…
    Vadonatúj Ford Transit Custom
  • 2023. 09. 28.

    Új Ford E-Transit flotta

    Újabb Ford E-Transit flottával bővíti járműparkját a Gebrüder Weiss A Ford E-Transit…
    Új Ford E-Transit flotta
  • 2023. 08. 28.

    Ford Driving Skills for Life

    Már lehet jelentkezni a Ford Driving Skills for Life ingyenes, félnapos gyakorlati…
    Ford Driving Skills for Life

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Autó-Zentai Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Autó-Zentai Kft.