A vadonatúj Mustang fenekestül felfordította az Európai internetet

2015. 03. 19.
A kultikus izomautó gyártásának 50 éves története során a vadonatúj Mustang most először rendelhető meg Európában is, nem is csoda, hogy lázban égnek az autólegenda európai szerelmesei, akik az első hónapban közel 500.000 vadonatúj Mustang-konfigurációt állítottak össze az interneten, míg a Ford honlapjain több, mint 1,1 millió látogató érdeklődött a vadonatúj Mustang árai és opciói iránt. A konfigurációkban felerészt a gyors és takarékos 2,3 literes EcoBoost motor szerepel, felerészt pedig az erőteljes, 5,0 literes V8-as blokk, és az érdeklődők kétharmada választott manuális sebességváltót. A legnépszerűbb karosszériaszín a Race Red és a fekete.

Ez az internetes roham már fél évszázada érett. A Ford honlapjait elárasztották a potenciális vásárlók, és közel 500.000 autó virtuális dizájnját, opcionális felszereltségét és árajánlatát állították össze egyetlen hónap alatt, mióta a vadonatúj Mustang – a kultikus izomautó gyártásának 50 éves története során most először – Európában is megrendelhető.

Az első héten minden más Ford-modellnél több Mustangot konfiguráltak az interneten. A Ford Mustang honlapjain, ahol a vevők összeállíthatják autójukat, árajánlatot kérhetnek és kiválaszthatják a nekik tetsző specifikációt január közepétől február közepéig több mint 1,1 millió látogató járt. Már e kezdeti időszakban is világossá vált, hogy az online konfigurált Mustangok felét a 314 lóerős, 2,3 literes EcoBoost motorral szerelt változatok teszik ki. Az érdeklődők másik fele a 418 lóerős, 5,0 literes V8-as blokkot választotta.

“Ez az internetes roham jól mutatja, micsoda igény halmozódott fel Európában 50 év alatt a Mustang iránt.” - fogalmaz Roelant de Waard, a Ford Európa marketingért, értékesítésért és szolgáltatásokért felelős alelnöke. „Sok európai számára a Mustang testesíti meg azt az autót, amire egész életükben vártak.”

Márkakereskedés hírei

  • 2024. 02. 12.

    Új Ford Puma

    Új Ford Puma: csúcstechnológiás városi ragadozó Sportkocsis vezetői környezet,…
    Új Ford Puma
  • 2024. 02. 05.

    Új Ford Mustang

    Az Új Ford Mustang: amerikai legenda egy új korszak technológiájával Bemutatásra…
    Új Ford Mustang
  • 2024. 01. 28.

    Vadonatúj Transit Connect

    A Ford Pro bemutatja a vadonatúj Transit Connect et kimagasló kényelmi funkciókkal…
    Vadonatúj Transit Connect
  • 2024. 01. 28.

    Megújul a Ford Kuga SUV

    Európa legkelendőbb plug-in hibrid modellje bekeményít: Megújul a Ford bestsellere,…
    Megújul a Ford Kuga SUV
  • 2023. 11. 06.

    Vadonatúj Ford Transit Custom

    Napenergia és fejlett AI segítségével készül a vadonatúj Ford Transit Custom…
    Vadonatúj Ford Transit Custom
  • 2023. 09. 28.

    Új Ford E-Transit flotta

    Újabb Ford E-Transit flottával bővíti járműparkját a Gebrüder Weiss A Ford E-Transit…
    Új Ford E-Transit flotta
  • 2023. 08. 28.

    Ford Driving Skills for Life

    Már lehet jelentkezni a Ford Driving Skills for Life ingyenes, félnapos gyakorlati…
    Ford Driving Skills for Life

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Autó-Zentai Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Autó-Zentai Kft.