Azt hiszi, hepehupás utakon jár?

Próbálja ki a világ legszörnyű

2016. 02. 22.
A kátyúk egyre komolyabb problémát jelentenek az autósok számára, akik emiatt költséges javításokra kényszerülnek. A helyzet súlyosságát mutatja, hogy a statisztikák szerint mind több sérült járműhöz kell autómentőt hívni 

A Ford belgiumi tesztlétesítményében felépítették a világ legrosszabb minőségű útfelületeinek másolatát. A Lommel Tesztpálya 80 kilométeres szakaszán 25 ország több mint 100 extrém útfelülete próbálható ki – és ebből 1,9 kilométernyi a kátyús szakasz. Az egyebek közt belga gránitkockákkal és francia macskakővel burkolt utakon a Ford kipróbálhatja és továbbfejlesztheti azokat az innovációit, amelyek erősebbé teszik az autókat. A Ford európai modelljeiben már elérhető a Kátyúfelütés-mérsékléssel kiegészített Folyamatos Lengéscsillapító Vezérlés

A mérnökök folyamatosan vizsgálják, milyen új ötletekkel egészíthetnék még ki a létesítményt. Miközben 70 km/órás tempóval hajtanak át a kátyúkon, ugyanolyan készülékkel mérik a rázkódást, mint amivel a szeizmológusok a földrengéseket tanulmányozzák, s így pontosan felmérhetik a futóműre és más részegységekre ható terhelést. Ugyanezt teszik a belga gránitkockákkal és francia macskakővel burkolt útszakaszokon is, akárcsak a brazil fekvőrendőrökkel tarkított részeken.

A Ford arra törekszik, hogy autói a világ legrosszabb útviszonyai közt is megbízhatóan működjenek – s e munka eredményeként több innovatív megoldás is született már. Ezek egyike a Kátyúfelütés-mérsékléssel kiegészített Folyamatos Lengéscsillapító Vezérlés, ami a Mondeo, a Galaxy és az S-MAX modellekben mutatkozott be az európai piacon. A technológia áthangolja a futómű működését, ha azt érzékeli, hogy a kerék egy kátyúba döccen, így megelőzi a felfüggesztés károsodását. Az Abroncsnyomás-figyelő rendszer figyelmeztet a defektre, az Elektronikus Stabilitásvezérlés pedig segít a vezetőnek, hogy megőrizze uralmát a jármű fölött, miközben kikerüli az úthibákat.


Szeretné beállítani futóművét, vagy ellenőríztetni a lengéscsillapítókat? Online szerviz-időpont foglalás

Márkakereskedés hírei

  • 2024. 02. 12.

    Új Ford Puma

    Új Ford Puma: csúcstechnológiás városi ragadozó Sportkocsis vezetői környezet,…
    Új Ford Puma
  • 2024. 02. 05.

    Új Ford Mustang

    Az Új Ford Mustang: amerikai legenda egy új korszak technológiájával Bemutatásra…
    Új Ford Mustang
  • 2024. 01. 28.

    Vadonatúj Transit Connect

    A Ford Pro bemutatja a vadonatúj Transit Connect et kimagasló kényelmi funkciókkal…
    Vadonatúj Transit Connect
  • 2024. 01. 28.

    Megújul a Ford Kuga SUV

    Európa legkelendőbb plug-in hibrid modellje bekeményít: Megújul a Ford bestsellere,…
    Megújul a Ford Kuga SUV
  • 2023. 11. 06.

    Vadonatúj Ford Transit Custom

    Napenergia és fejlett AI segítségével készül a vadonatúj Ford Transit Custom…
    Vadonatúj Ford Transit Custom
  • 2023. 09. 28.

    Új Ford E-Transit flotta

    Újabb Ford E-Transit flottával bővíti járműparkját a Gebrüder Weiss A Ford E-Transit…
    Új Ford E-Transit flotta
  • 2023. 08. 28.

    Ford Driving Skills for Life

    Már lehet jelentkezni a Ford Driving Skills for Life ingyenes, félnapos gyakorlati…
    Ford Driving Skills for Life

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Autó-Zentai Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Autó-Zentai Kft.