Ford of Europe ügyfélszolgálati verseny

2016. 02. 26.
Szoros versenyben ismét a magyar Ford nyerte a Ford of Europe ügyfélszolgálati versenyét.

A Ford európai központja minden évben pontozásos versenyt rendez az Európa 50 piacán dolgozó Ford ügyfélszolgálatok között: a megmérettetést a 2014-es sikert megismételve 2015-ben ismét a magyar csapat nyerte. Az első helyezés azért is nagyon komoly eredmény, mert az elégedett ügyfelek visszajelzései alapján megszületett eredmény objektív képet ad a magyar szakemberek elhivatottságáról és szaktudásáról. A pontozásos verseny során a pontokat maguk az ügyfélszolgálatokat megkereső ügyfelek adják, akik a szervizlátogatást követően egy, a részükre kiküldött ügyfél-elégedettségi kérdőíven jelezhetik elégedettségi szintjüket. A kérdőíveken feltüntetett pontszámok alapján a havi átlagban legjobb 15 ország ügyfélszolgálati központja vesz részt a versenyben. A megmérettetés folyamatos, verseny 5 hónapig tart, amelyben minden hónap egy külön etapként szerepel. A végső eredményt ezen részeredmények összessége adja meg, tehát a kiemelkedő teljesítmény mellett nagyon fontos ennek a színvonalnak a folyamatos fenntartása is. 

A verseny a tavalyi évben is igen kiélezettnek bizonyult, végül szoros hajrában Ausztriát és Norvégiát megelőzve ismét a magyar Ford ügyfélszolgálat nyerte meg, így a korábbi években nyertes Hollandia, Norvégia, Írország, Görögország és Svédország után immár másodszor marad nálunk a vándorkupa.


Márkakereskedés hírei

  • 2024. 02. 12.

    Új Ford Puma

    Új Ford Puma: csúcstechnológiás városi ragadozó Sportkocsis vezetői környezet,…
    Új Ford Puma
  • 2024. 02. 05.

    Új Ford Mustang

    Az Új Ford Mustang: amerikai legenda egy új korszak technológiájával Bemutatásra…
    Új Ford Mustang
  • 2024. 01. 28.

    Vadonatúj Transit Connect

    A Ford Pro bemutatja a vadonatúj Transit Connect et kimagasló kényelmi funkciókkal…
    Vadonatúj Transit Connect
  • 2024. 01. 28.

    Megújul a Ford Kuga SUV

    Európa legkelendőbb plug-in hibrid modellje bekeményít: Megújul a Ford bestsellere,…
    Megújul a Ford Kuga SUV
  • 2023. 11. 06.

    Vadonatúj Ford Transit Custom

    Napenergia és fejlett AI segítségével készül a vadonatúj Ford Transit Custom…
    Vadonatúj Ford Transit Custom
  • 2023. 09. 28.

    Új Ford E-Transit flotta

    Újabb Ford E-Transit flottával bővíti járműparkját a Gebrüder Weiss A Ford E-Transit…
    Új Ford E-Transit flotta
  • 2023. 08. 28.

    Ford Driving Skills for Life

    Már lehet jelentkezni a Ford Driving Skills for Life ingyenes, félnapos gyakorlati…
    Ford Driving Skills for Life

Aktuális ajánlatok

Legfrissebb akciók Autó-Zentai Kft.

Márkakereskedés hírei

Legfrissebb hírek Autó-Zentai Kft.